Arany János: Évek, ti még jövendő évek

My hair is gray, but not with years.
(Byron)


Évek, ti még jövendő évek,
Kiket reményem megtagad,
Előlegezni mért siettek
Hajam közé ősz szálakat?
Miért vegyülget ily korán e
Lombok közé sápadt levél,
Emlékeztetni a vidor fát,
Hogy majd kiszárad és - nem él!

Nem evvel tartoztok ti nékem:
Kaján elődök, a mult,
Adós maradt sok szép örömmel,
Míg szerfölött is oszta bút:
Ennek a kamatját, jó reményül,
Fizessétek le most nekem:
Ki tudja, úgyis: érem én azt,
Hogy a tőkét fölvehetem?

Vagy éppen azt jelenti e hó,
Fürtömre mely szállongni kezd,
Hogy bár rövid volt, vége! vége
Nyaramnak s a tél berekeszt? -
S hogy meg ne essék szíve rajtam,
Ha jókor meglep a halál,
Azért kell, mint az ősz kalásznak,
Megérnem a sarló alá?

Úgy van. Nem évek száma hozza
- Nem mindig - a vén kort elé:
Kevés esztendők súlya szintúgy
Legörnyeszt a mély sír felé.
És nékem e földön teherből,
Bánatból rész jutott elég:
Azzal fölérő boldogságot
Hiába is reménylenék.

Ah! vén vagyok: tapasztalásom
Tárháza megtelt gazdagon:
Ott van, romok közt, életemnek
Vezére, széttört csillagom:
Ott egy szakadt fonál: ez a hit:
Egy csonka horgony: a remény:
Ily gyűjteménynek birtokában
Az ifju hogyne volna vén!

Szétnézek és többé körültem
Nincs a nehány kedves barát, -
Aggódtatóan rám függeszti
Szemét egy könnyező család.
Eleget éltem, hogy utánam
Emlék maradjon itt alant:
Emlékül ínséget hagyok s e
Két vagy három boldogtalant!

Szűnj meg panasz: ne háborogj szív!
Bűnöd csak egy volt: az erény.
Ha veszteség ennek jutalma,
Jajgassak-é, hogy megnyerém?
Vigasztalásul, annyi szenved,
És szenved nálam annyi jobb:
Miért ne én is...porszem: akit
A sorskerék hurcol s ledob!