Vörösmarty Mihály: Késő vágy

Túl ifjuságomon,
Túl égő vágyaimon,
Mellyeknek mostohán
Keserv nyilt nyomdokán:
Túl a reményeken,
Mellyekre hidegen
Éjszínű szemfedőt
Csalódás ujja szőtt:
Túl a szív életén
Nyugodtan éldelém
Mit sors s az ész adott,
Az őszi szép napot.
De hogy megláttalak,
Szép napvilágomat,
Kivántam újolag
Már eltűnt koromat:
Kivántam mind, a mit
Ábrándos álma hitt:
Az édes bánatot,
Melly annyi kéjt adott,
A kínba fúlt gyönyört,
Melly annyiszor gyötört.

Hiába, hasztalan!
Ifjuság és remény
Örökre veszve van
Az évek tengerén:
Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letűnt remény után.