Kiss Jenő: Esődal

Az utcákon pocsolya van,
a patakok nőnek,
a cipőmnek rossz dolga van,
de csak a cipőmnek.

Minden csapzott, minden sáros,
sebaj, szinte vártam.
Az a fő, hogy mezítlábos
lelkem nem jár sárban!

Kalapom karimájáról
fénykeresztes cseppek,
mint pókok sík fonálon
földig ereszkednek.

Vendéget jelent talán? azt?
Volt már nálam vendég:
a feketeszemű bánat
keresett meg nemrég.

Nem kell vendég, bánat sem kell,
csak e dal, e lágy dal!
Játszadozom a szívemmel,
mint egy kisleánnyal.

S nem irigylem a várost
itt, sorsom sarában:
hogyha sár van, legalább most
megszokja a lábam!

Legalább a sors s az álom
akármerre hajthat,
nevetve esőt, megállom
bárhol a sarat majd!

(1933)