Kiss Jenő: Ösztön

1

Holtnak tetteti magát, halottnak,
a bogár, hogy mentse életét:
vak vermekbe fekszünk, mint a holtak,
hívén: mentségünkre ez elég.

Úgy érezzük: életet ha nem lát
a pusztítás kóbor démona,
visszahúzza rólunk tipró ujját,
nem morzsol szét, nem roppant oda.

Ó, bogárka! páncélszárnyú ember!
ez már csak az ösztön, nem az ész!
Csöpp bogárka reszket a szemedben,
dermedt csáppal meglapulni kész.

Szembogarad lelke él tebenned,
megjátszani az üres halált -
hol nincs béke, csak a holttetemnek,
a sír földalatti bánatát - -

2

Bogár-ösztön, élet-szerelem!
Harmatok és csillagok szerelme!
Megülni egy rózsalevelen -
avagy szállni, fel a végtelenbe!

Ösztön! - Hányszor lebecsülted őt,
állatok meg együgyűk vezérét -
istenné tetted az Agyvelőt,
kétrét hajolván előtte, kétrét!

Bezzeg most, hogy istenként teszen,
vészt zúdítva rád a zord egekből:
bújsz, lapulsz, rohangálsz esztelen -
s mint bogárszív, szíved úgy remeg föl.

Torkod elfúl, megdermed agyad,
kihunynak az értelem igéi,
s már csak rémült ösztönöd ragad,
csak az ösztön: élni! élni! élni!

(1944)