Kiss Jenő: Messzire nézünk

Messzire nézünk, mint a csillagok.
Szemünk a magunk sorsán túlragyog,
bejárja a teret, az idegent -
s mint annyiszor már:
észre se vesszük, ami idebent.

Vigyázz, magyar, vigyázz, szép csillagom,
a messzeségbe ne merülj nagyon!
Míg dőre fényed ős homályt hasít,
ezer darabba
vethetnek önnön vak vulkánjaid.

Vigyázz, magyar, vigyázz, szép csillagom,
szemed magadon tartsad, magadon!
Morgó a vész, mit bensőd kérge rejt:
bús meghasonlás,
idegen érdek, bosszú, gyűlölet.

Lásd, nemrég is - ó, én nem feledek! -
mily tüzes poklot hánytak e hegyek,
hány lánc szakadt, hány édes foglalat,
s hány tündér tájad
merült el izzó lávájuk alatt!

Új fortyogásuk félve hallgatom:
vigyázz, magyar, vigyázz, szép csillagom!
Hegy dől, parázs hull, átok fölfakad -
e dúlt világban
lehet-e fontosabb, mint önmagad?!

Vagy úgy érzed, félelmem oktalan?
Ó, szólj akkor, mondd: nincsen igazam.
Mondd: képzelődő, vészhitű vagyok,
mondd: esztelenség!
Hisz messze néznek mind a csillagok!

(1943)