Erdélyi József: A boldogtalan

Ki homályos magafelejtésben,
Bús gondok közt bolygó tévelygésben
Űzi nyúgtát, melly régen eltűnt:
Az paradicsomától távozott,
Annak lakhelye is átkozott,
Mert reménye pislogni megszűnt.

Liliomi kényének, kedvének
Elkorhódtak: édes érzésének
Rózsáit a szélvész levágta,
Megelégvésének ibolyáit
Becsületének zöld borostyánit
Egy kártékony féreg kirágta.

Ti példái a hiv barátoknak!
Kik környékét erős honotoknak
Fűszerezitek látatlanúl,
Violák! nem vidúl balzsamtoktól,
Minden gyönyörködtető tárgyaktól
Végbúcsút vett irgalmatlanúl.

Csak az elfelejtett temetőkben
A szomorú estike gőzökben
Kornyadoz tövisbokros útján,
Vagy egy példázgató gyászfüzfánál,
Az emlékezet esthajnalánál
Tünődik örömnapja után.

Elgázolta minden dicsőségét,
Nyereségét és gyönyörűségét,
Közülük nagy harccal kirontott,
Vége szeretetnek, barátságnak,
Bizalomnak és kivánságnak,
Minden boldogságról lemondott.