Erdélyi József: Dal a Bakony alján

Idekéklik a Bakony,
háta csupa erdő, -
odahí a bánatom:
gyere, árva költő:
vár a Bakony hegye kék,
sűrű vadonába,
betyárok és remeték
híres Bakonyába...

Ne üzengess, ne hazudj,
Bakony erdős háta:
hiszen minden földi zug
valaki sajátja:
megolvasta fáidat
ez a világ régen,
számbavette a vadat
erdőd sűrűjében.

Bakony alján, Bakonyban, -
akárhol az ember,
tagosított pagonyban
uraké a fegyver:
remetét se tűr e kor,
költőre sem hallgat,
s jól megrágja, ki mit szól:
ára van a dalnak.

Rajtad át is, vén Bakony,
úgy robog az utas,
zakatoló vonaton,
nincs már hova bújtass:
villámgyorsan száll a szó
hetedhét határon,
s a szegény rugódozó
fennakad a hálón.

Mégis, mégis, elmegyek,
ragyogjon a kékség:
zöld sátrakkal a hegyet
üsse a reménység:
nem múlhat el a Bakony,
nem szabad az ember, -
álmot nem üthet agyon
semmiféle fegyver...