Még a madarak sem beszélgettek, mikor az ember felkelt. Négy óra volt, már derengett az ég. Lámpát se kellett gyújtani, a setétben is elvégezte, amit kell.
A felesége már két éve fekszik, s neki így hajnalban kell elvégezni a házimunkát. Tüzet rakott, kisepert, előkészítette a főznivalót, csöndesen dolgozott, a fiút is kímélte, ne ébredjen még.
- András - szólalt meg a felesége.
Az ember soká nem is nézett oda. Mit mondhat. Mit tud a világról egy asszony, aki két éve fekszik. Mit mondhat, amiért érdemes odanézni. Beszélni se bír.
Az asszony is tudta, hogy az ő szava nem jelent. Szinte el is szunnyadt, míg várt, akkor felriadt, s még egyszer:
- András.
Az ember odament hozzá, s nézte a gyenge világosban.
- Hány éves?
Az ember hosszú, vörhenyes bajusza meg se mozdult. Ahogy a fejét ott tartotta a beteg asszony felett, olyan volt, mint a napkeleti bölcsek. Aztán megvilágosodott az elméje. Az asszony a gazda kislányát kérdezi.
- Nyóc - mondta.
Az asszony összeszorította a száját és hallgatott. Az kevés. Nem is szólott többet. Az ura is elment dolgát végezni.
- Bizony kicsi - felelt az asszony ki nem mondott gondolatára. - Az ő fiuk tizenhat éves.
Halk és biztos mozdulatokkal végezte a munkáját. Kertészember mindenhez ért, a főzéshez is. Aztán kalandozott közben az esze.
Együtt rukkoltak be a háborúba a mostani gazdával, evvel a Delivel. Szegény ember gyereke voltak mind a ketten. Együtt kerültek hadifogságba is. Olaszországba. És ott kiadták őket egy urasághoz, és a kertészetben dolgoztak. Ott tanulták meg azt, hogy nem elég ásóval felásni a földet, nehéz kapával megkapálni a növények tövét. Hogy a kis palántákkal úgy kell bánni, mint a gyermekkel. Még a gondolatát is ki kell találni.
Azóta eltelt tizennyolc esztendő, és Delinek most jól megy. Kereskedő lett. Eleinte még az is napszámba járt, aztán valahogy rákapott a kereskedésre. Baromfit vásárol, tojást, zöldséget s eladja az exportőrnek. Már olyan bennfentes ügynök nála...Ő meg a kertészetben dolgozik, de nem tudott semmire se menni, hát már tavaly rábeszélte Delit, hogy vegyen egy kertet a városszélen, és felesbe adja neki.
Deli jó ember, gavallér ember. Mint akinek sok pénz fordul meg a kezén. Már a télen is az látta el. Hogy az ő felesége ilyen beteg, akárhogy dolgozott, nem bírt semmit gyarapítani. Deli vett télre való lisztet, disznót is vett. Majd a keresetből leszámítják.
Vett háromezer négyszögöl homokot, kúttal. Most már húsz üvegablak van, tele palántával. Éppen folyik a kipalántázás. Primőröket csinálnak. Ha sikerül, ha fagy nem lesz, jégverés nem lesz, ha ára lesz a terménynek, akkor jó lesz. De csak ketten vannak hozzá, a fiával: meg a hülye. Az is itt alszik a pitvarban. Ez még jó, mert ennek nem kell fizetni, csak amit megeszik.
De azért az asszonysegítség nagyon hiányzik. Nem lehet asszony nélkül élni...Még mosni is kénytelen maga mosni.
Hirtelen megállott a kezében a munka. Szegény asszony, mire gondol. Már kérdezte máskor is, hogy milyen családja van Delinek. Nincs több, csak egy kislánya. De még nem látta a kislányt. Az még nem volt kint a kertben. Kérdezni meg nem illik, hogy milyen nagy? Azt tudta, hogy ez a Deli sokkal később házasodott, mint ő.
Hát hiszen ha az lehetne, hogy a fiúhoz illő lenne a lány. A fiú nagyon ügyes. És betyár szerencséje van a lányok körül, pedig még csak tizenhat éves. Tele van lányozással máris.
De hát arra hiába számít az anyja. Még ez kicsi. Mire ez megnő, akkorára a fiú hatszor megházasodik.
Lassan megvirradt. A reggeli is készen volt. Fel kellett költeni a gyereket is, meg a hülyét is.
Vidáman keltek, fiatalok. Már fél öt lett. Menni kellett. Az asszony csak intett: menjetek. Bezárták rá az ajtót.
A kertészetben gyönyörű reggel készült. A madarak már vígan ugráltak és ficserékeltek a virágos gyümölcsfákon a szomszédban. Szedték a hernyót. Most nekik is rosszul megy, mióta úgy védik a gyümölcsfákat. Kevés a hernyó.
Legömbörgették a szalmatakarókat az üvegablakokról s felemelgették az ablakokat, hogy levegőt kapjanak a tikkadt növénykék. Minden szép volt, ép volt, nagyot fejlődött az éccaka melegében is a sok drága palánta.
Hozzáfogtak a kiültetéshez. Most még csak salátát lehet. Fáradhatatlanul dolgoztak és dugdosták a puha homokba a karcsú kis növényeket.
Kilenc órakor abbahagyták s reggeliztek. Megszámolta az ágyakat. Már tizenhétezer salátája van kiültetve. Ha csak egy fillért kap darabjáért, százhetven pengő. Fele nyolcvanöt pengő. Már ebből kikerül az előleg nagyobb része...Ha a jég el nem veri...Ha el lehet adni...ha a fagyosszentek el nem viszik...
Mikor éppen felállottak, hogy újra munkába kezdjenek, meglátta Delit. A szomszédban volt egy bolt, oda ment be. Talán valamit akar venni. Vagy csak beszélget, mert ez mindig beszél, mindenkivel van beszélnivalója. Ezért tudott kereskedő lenni. Neki az a nagy hibája, hogy ő csak dolgozik, de szólani nem szeret.
Nem törődött vele, hozzáfogott a munkához és dolgozott tovább, mint egy gép. Ha akar, majd előjön a Deli. Majd megmondja, mit kíván. De feltűnt neki, hogy a fiú eltűnt. Nem is vette észre, mikor. Csak hűlt helye van. Körülnézett, hát a fia egy lánnyal beszélget. Az utcán.
A kislány olyan úri kislány volt. Piros kabátja volt. Olyan piros, hogy a nap is kacagott rajta. Cseresznyepiros. Kis kalap is volt a fején. Mit akar az ő fia az utcán egy ilyen kis úrilánnyal. Hogy meri ez azt megszólítani, s mit tud vele beszélni. Neki még a hátába is hideg áll, soha nem mert volna ilyen elegáns kislánnyal szóba állani.
- Betyár kölyök - mondta magában és megcsóválta a fejét.
Már éppen kiáltani akart utána, hogy jöjjön elő, de nem szólt. Imponált neki, hogy a fiú ki mer kezdeni egy ilyen kis úrilánnyal. Annyit látott, hogy ez soha egy ujjal se nyúlt még a földbe. Ennek ez piszok. Pedig hát szép sárga homok ez, ez nem piszok. Ez színarany. Csak az Isten jó esztendőt adjon.
Hát ahogy másodszor, harmadszor utána néz, a kislány még mindig ott van az utcán és áll. Ezen megütődött egy kicsit. Hogy lehet az, hogy ez a kis úri lányka ilyen sokáig egyedül van az utcán. Nincsen itt a mamája. Vagy a nevelőnője. Ilyen kislányt nem szoktak elereszteni az utcára. Hogy van ez fésülve. Messziről ia látszott, hogy olyan, mint egy cserép virág az üvegházban. Gyenge és harmatos.
Ahogy ezen tűnődik, csak kijön Deli a boltból és odamegy hozzájuk és kézen fogja a kislányt. Aztán jön vele befelé a kertbe. A fiú velük.
Még a szeme is felakadt: ez a Deli kislánya? Nagyot lélegzett. Teleszíjta a tüdejét a friss, kellemes levegővel. Hátha az asszonynak igaza volna?...Hogy a fiú megvárná...Míg megnő...
- Hogy megy a munka? - kiáltott Deli, ahogy a kertbe bejött.
Nem felelt, csak a nyakát fordította el. Nem volt olyan szószóló. Munkás ember volt, nem diskuráló ember.
- Már húszezer palántánk kint van - mondta helyette a fia.
- Most olvastam, csak tizenhétezer - szólott rá ő.
Deli megállott a palántamező felett és látni lehetett, hogy hízik az örömtől. Körülvitte a kislányát a kertben, és úgy magyarázott neki, mintha valami felsőbb hatóság lenne. Hogy hány vagon trágyát hozatott a melegágyakhoz, meg a kút milyen jó vásár volt. Olcsón vette a kertet.
Ő is magához intette a fiát.
- Hallod...Eredj csak haza, hamar nézd meg az édesanyádat. Mondd meg neki, hogy nincs semmi baj. Amit reggel kérdezett.
A fiú engedelmességhez szoktatott gyermek volt, elszaladt. Ő pedig tovább dolgozott, s a lelke elvándorolt messzire. Oda-odanézett. Delire meg a lányára a pirosban, és megelégedetten mosolygott. Az asszony meg fogja érteni. A fiú is elmondja biztosan. Hogy a kislány...Itt van pirosban a kis Deli lány...No, majdcsak lesz valahogy.
Az élet. Csak fagy ne legyen, jég ne legyen. Meg ára legyen a primőröknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése