Erdélyi József: Emlék

Nem volt udvar a ház előtt,
ahol én születtem:
a sok dudva magasra nőtt,
aláheveredtem.
Fehér ürmök erdejében
édesden aludtam. -
Én Istenem, ott is milyen
boldog gyerek voltam...

A ház megett hosszú sorba,
ketrecek és ólak,
egy hatalmas trágyadombra
tekintett az ablak.
De ott kapart az én édes
kendermagos tyúkom,
s lelkem csüngött a mi mérges,
győztes kakasunkon.

Egy cselédnek sem volt kertje
csak az uraságnak.
Volt annyi alma-körte:
roskadtak az ágak.
Onnan loptam almát-körtét
mikor megkívántam:
átmásztam a deszkatörvényt,
soha meg sem bántam.

Más földje volt körülöttem
a termékeny róna:
mégis mintha minden-minden
az enyém lett volna.
Enyém volt a Nap sugara,
a nyárfák zúgása,
kismadarak minden dala,
füvek virágzása -

Enyém, enyém a jövendő,
az igazak álma,
s rám mosolygott, mintha menyből
az uraság lánya:
kalapomba tollat tűzött
tündéri testvérem,
jaj, de sárkányszívű őrzök
eltiltották tőlem...