Fjodor Tyutcsev: Fülled a szél, heve tikkad

Fülled a szél, heve tikkad,
esőt várva búj a nap,
még forróbb a rózsaillat,
a tücsök még hangosabb.

Füstös felleg hömpölyögve
küldi tompa dörejét...
Derekára, íme, röpke
villámkövet köt az ég.

Túlcsordúl a levegőben
az élet dús mámora
s ereinkbe éltetően
gyúl isteni itala.

Lányka, lánykám, mi remegtet?
Ifjú kebled mért piheg?
Nedves tüzét a szemednek
mily félelem töri meg?

Szűzi arcod rózsapírját
sápadás mért oltja ki?
Szíved össze mért szorítja?
Ajkadat mi égeti?

Pillád selymén drága könnyek,
két gyöngy remeg. - Mit akar?...
Vagy esik már, s két esőcsepp
jelzi, hogy itt a vihar?

/Ford.: Szabó Lőrinc/