Aludj, bús kedvesem! A rózsás este már
mindjobban elvegyül a közelgő homállyal:
megjött, bégetve, és pihen s hallgat a nyáj:
utat s visszaült port éj s köd barnája árnyal.
Szálljon le a szender szép, szárnyas angyala, s
vigyen magával egy más életbe! Kegyetlen
napjaimban barát ő már rég és vigasz -
aludj, aludj: tőle nem féltelek, szerelmem:
feledést csöpögtet a szív sebeibe,
tovarebbenti mind, ami jaj, ami emlék,
ami csak gyötör, láthatatlan keze
átveszi reggelig lelked szomorú terhét.
Ellenséges szavak s szemek csaptak feléd,
kimerített a nap, belső harc, sok galád vád...
Aludj el, gyermekem: az álom majd közéd
s közéjük engedi irgalmas tiszta fátylát.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése