Fjodor Tyutcsev: Egész nap szendergett

Egész nap szendergett...Majd a homály
körülölelte, az árnyék, az este.
Kint meleg esővel dobolt a nyár,
és a levegőt lombszag fűszerezte.

Lassankint magához tért...Fölfigyelt
a kinti édes, suhogó varázsra:
soká hallgatott - és csordulni telt
lelkének éber elragadtatása.

Aztán, mint aki magának beszél,
megszólalt boldogan és önfeledten
(mellette voltam, halott, aki él),
megszólalt:- Mindezt, mindezt hogy szerettem!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Szerettél: oly vad szívet, mint neked,
senki másnak még nem adott a sorsa!
Úristen!...Mit nem éltem át veled!...
És a szívem mégsem tört darabokra.

/Ford.: Szabó Lőrinc/