Igor Vasziljevics Szeverjanyin: Szonett

Kihűlt a szerelem, - borongva gondolok
Mult örömökre és elmult ízű napokra.
Fáradt szened tüze nem villan fel ragyogva,
Nem égnek már benne rejtelmes távolok.

Kihűlt a szerelem s a lélek bús titok,
Mint süppedt hóhalom apad magábarogyva.
- Számodra nem virul a vágyak tarka csokra,
Kihűlt a szerelem - a tél ekkép susog.

Fent csillagmiriád habtalan óceánja
Hunyorgat hidegen a végtelenbe zárva...
Oly bántó mind e fény, oly hűvös, szenvtelen!

Nem vonz egyik se már a mult igézetébe...
A boldogságnak is, örökre vége.
Kihűlt a szerelem!...

/Ford.: Győri Juhász Jenő/