Ha tavaszi napon, ó, engedelmes angyal,
szokott sétád után hozzám lépsz kedvesen,
s kinyújtod karod, és nyílt-mosolyu arccal
kedvenc virágaim csokrát adod nekem:
nem választom külön akkor kezed s virágod,
ajkam hozzájuk ér, és így talál haza,
és teljesen betölt, mint gondnélküli álmok,
közelséged s a friss virágok illata.
Karcsú testedre és szűzi válladra nézek,
világos, tág szemed nagy csöndjét kortyolom,
s ugyanúgy hallgatom gyermeki-víg beszéded,
mint a dajka-mesét hallgattam egykoron.
Arcodba nézek és szívemben új öröm gyúl -
betelni, kedvesem, már nem tudok veled -
csak érted őrzöm én zord lelkemben ezentúl
a gyöngédséget és a hű érzelmeket.
/Ford.: Eörsi István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése