Ha egy név, mely leszállt szívembe mélyen,
váratlanul felkelti elfeledt,
elcsendesültnek képzelt szenvedélyem,
s régóta holtnak hitt szerelmemet -
restellem ezt a lanyha, lassu élést,
s hogy lelkemből lomot ki nem vetek,
hogy sem könnyet, sem csókot, sem becézést,
hogy semmit, semmit nem feledhetek.
Restellem, s néha fáj s néha éget,
és arra gondolok: vajon lehet,
hogy engem nem csalhat meg már az élet,
s hogy mindvégig megóvom szívemet?
S hogy van jogom elvetni megtagadva
büszkén a régi gyermek-álmokat,
mindazt, mi szívben félénken fakadna,
mint első tavaszi virágokat?
S fáj, hogy emlékemet megvetni mertem
s gúnyolódni tudtam kíméletlenül...
Az ismerős nevet többször kiejtem -
s lelkem múltamban újra elmerül.
/Ford.: Áprily Lajos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése