Jevdokija Rosztopcsina: Száncsengő

A síkon szán iramlik csengve-zengve,
könnyű ezüst trillákkal áradón...
Hívó zenéjét hallgatom:
féktelen szilaj kedv sikongat benne,
és bolond bánat, árva fájdalom.
Ki hajtat ott?...Hová?...Minek?...Ki várja?...
Kihez siet?...E tájon mit keres?...
Az ő szíve is így repes
a csengettyűk trillázó dallamára?
Szerencséd utat!...Ég veled!...Siess!...

A szán a gátra siklik a folyón túl,
elhagyja a házat, kertet, tavat,
majd csöndesen halad,
aztán, hogy az öreg fasorba fordul,
ostorhegy csípi mindhárom lovat:

suhan megint a szán sikongva-zengve,
szívem nehéz csendjét riasztja már.
Jaj, hogy itt vesztegel sivár
életem! Menni, menni valamerre,
valakihez sietni, aki vár!

/Ford.: Rab Zsuzsa/