Mihail Lermontov: Emlékszel

Emlékszel, mikor válni kellett?
Későre járt, már éj közelgett,
hallgattuk, ahogy feldörög
az ágyú, megzajdult a lélek...
Ellobbantak aztán a fények,
köd sűrűsült a víz fölött.
Zengett soká a dörrenés még,
s elnyelte a fekete mélység.

Ha terhes munkám véget ért,
meg-megidéz a lélek álma,
járom a puszta partszegélyt,
az esti ágyúszóra várva,
s míg zeng, verődik a dörej,
s elhal az ősz hullámverésben,
csak zokogok és vágy fog el,
hogy én is, én is elenyésszem.

/Ford.: Lator László/