Rustico di Filippo: Dal az örömről

Mint a forrás, ha bő vizét kiontja
s pezsegve bugyog szét tiszta árja:
örömem is belőlem így kiontva
dől és dagad, szétárad a világra.

"Szökellj!" - minden tagom sürgetve mondja, -
"tódulj öröm, ne légy tovább bezárva!"
Madár zeng így: majd szétreped a torka,
midőn párját szólítva száll az ágra.

Emésztő régi vágyam most elértem:
szerelmét végre nékem adta hölgyem: -
ez tett büszkévé, könnyűvé, vidámmá.

Ily ritka kincset el nem érhet érdem:
ajándék ez, - s az áradó gyönyörben
kinyil a szív, s örömdalt zeng világgá!

/Ford.: Képes Géza/