2009. október 5., hétfő

Olaf Hansen: Anadyomene

A Föld első, arany tavasza tart.
Izzó szivárvány ível át a mennyen,
hogy a tenger vizében megpihenjen
s káprázva bámuljon felé a part.

Ő széttekint. A selymes drága váll
büszkén hordozza csapzott, szőke kontyát,
a habok gyöngyszikrái teleontják,
ahogy az ég roppant ormára száll.

Az erdő és folyó utána nyög,
a vadfogú szellők lábába marnak -
friss vércsöppek szórják be a teret.

Lenéz a mélybe, amelyből eredt,
szeme nevet, pillája csupa harmat,
s ibolyáktól virít a barna rög.

/Ford.: Hajdu Henrik/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5