A városi ember nemigen szeret gyalogolni, minélfogva a kis út is messze van neki. Ha a harmadik utcában van dolga, már azt keresi, hogy miként juthasson oda villamoson. Ellenben, ha az orvosa ráparancsol, hogy többet mozogjon, akkor elmegy a hegyek közé drága pénzen gyalogolni. Jó, hogy ott nincs villamos, mert, úgy lehet, akkor ott is azon gyalogolna.
Mert minél több a kényelmi eszköz, annál több a kényelem. Amikor még nem volt sem villamoskocsi, sem lófejű vasút, a városi ember is gyalog járt. Iskolásdiák koromban csak harminc fiáker volt a városban, azokat is csak inkább az olyan utasok használták, akik poggyásszal jöttek-mentek a vasúthoz, vagy onnan befelé. Még előbb, a hetvenes évek elején, még télen a bálokba sem ment kocsin az úri közönségnek az a része, amelynek nem volt magának kocsija. Abban az időben bálba, színházba, koncertre a hordárok kísérték a dámákat és a kisasszonykákat; a lámpával való kísérgetésnek harminc krajcár volt a rendes taksája.
A tanyákon nincsen se villamos, se lófejű vasút, a ló meg a kocsi is inkább gazdasági dologra való, s nem arra, hogy kocsikázzunk rajta. Legfeljebb vasárnap, de kis útért akkor sem érdemes a lovat befogni, mert az állat is megérdemli a pihenő ünnepi napot. Inkább a gyaloglás járja, amit megszoknak a népek, úgyhogy azután ami a városi embernek messzi út, náluk fel sem vevődik. A gyaloglás a homokon nehezebb, mint a fekete földön, mert szétfolyik a lépés alatt, minek folytán módfelett megedzi az izmokat. A kapás surbankó gyereke beviszi a városba vállán a tejet, leteszi, visszafordul, s a tanyába érve meg sem pihen, hanem munkába áll, pedig harminchat kilométert gyalogolt, felit teherrel.
Így azután a messze sem messze. Ha arról van szó, hogy Pap Jánosék tanyája mennyire van, az a válasz, hogy az nem esik messzire, mert csak másfél óra járás. Néha azt lehetne hinni, hogy az ilyen beszéd csak gúnyolódás a városi emberrel szemben, aki nem szeret gyalogolni - pedig nem. Egészen természetes. Városi kocsival megesik, ha a külső utakon járatlan a kocsisa is, az utasa is, hogy az úton kérdezősködnek az irány felől, amerre haladjanak. Hogy ugyan a Jóljárt Mihály tanyája merre van? Messze van-e még?
- Dehogy van messze - mondja a magyar, akit megállítottak.
Hátrafordul, s mutat visszafelé:
- Látják azt a három nyárfát ottan balra?
A láthatár széle felé, ahol az ég a földdel ölelkezik, áll sudáran, magasan, mint egy-egy templomtorony, a három jegenye-nyárfa.
- Látják?
- Látjuk.
- No - mondja a tanyai. - Odáig mönnek, ott balra már csak egy kis fél óra járás.
A kis fél óra néha azonban kinyúlik egy órára is. Hát közönségesen ez az, ami nem messze van. Egy-két-három óra. No jó, ebbe még bele lehet alapodni. Hanem már, amit a Kata menyecske mondott a közelségről, az már csakugyan sok. A Kata asszony bejött a piacra a féllóval, s találkozik ott Veron ángyóval, akiknek a tanyájuk szintén azon a tájon van, ahol az övék "nem messze".
A Kata ura orosz fogságba esett, mikor odafent a nagy várat elszerezte a muszka császár, ami elég baj volt ugyan, de hát afelől most mán semmit sem lehet tenni.
Az öreg Veron azt kérdezi:
- Aztán a te urad is oda van messze: a Szibériába?
Kata megnyugtatólag világosítja fel Vera ángyát:
- Dehogy. Csak ide van nem messze az Asztragánba.
Nem messze. Az Asztragánba. A Káspi-tó mellett. Az ősök is tanyáztak arrafelé valamikor. Régebben, mikor még Krisztus urunk a földön járt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése