Bíborban fürdik már az égnek alja.
Mámortól reszket már az alkonyat,
A nap korongja bágyadtan halad,
S egy szürke felhő lassan eltakarja.
A fű között egy tücsök ciripel,
Álmosan zug a fáknak lombozatja, -
Zokogásomat senki meg ne hallja
És panaszomra senki sem felel.
De most!...valami jóleső meleg
Simitja végig fájó szivemet,
Szempilláimat csendesen lezárom...
Langy szellő hordja erdőn, réten át
Az estharangok himnuszos dalát
És imádságba halkul zokogásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése