Füst Milán: Szétforgácsolt erők

Sötét felhők és sötétlő lombok.
Ligetekben járok, néma alkonyat van.
Vajon társtalanul mért bolyongok ?
Az elnyúló árnyék megriaszt utamban.

A csend megejt: áradozó szívvel
Nehezebben vágok át a nagy homályon:
Apró göröngyök közt megbotol a lábom,
Költészet, csönd, árnyék velem még mit mível?

Göröngyök és apró szenvedések.
Nagy hegyekre vágytam, hogy jutok odáig?
Ligetekből fáradtan felétek
Egyedül, tévúton, bágyadt szemmel nézek.

Hát rózsákban gázolva bokáig
Itten a völgyben lesz a halálom?
Egyedül vagyok. A kiutat se látom.
Felriadok. Félek. Meggörnyed a vállam.