2009. december 7., hétfő

Vasil Alexandri: Ősz végén




Házunk vendégei hol maradnak,
A gólya-, a fecske-pár?
Megérezvén a tél fuvalmát,
Elmentek messze már:
Szálló darvak nyujtott csoportja
Eltünt a szemhatáron...
O, hány sóhajtás ment utánok,
O, mennyi édes álom!

Dértől fagyasztott barna réten
Nem zeng többé a dal,
Mély fájdalomtól sujtva hallgat
A sárguló avar.
Halkan zizegve hull a fáról
Levél, gally sorra...sorra...
Mintha egy lélek sok, csalódott,
Tünő ábrándja volna.

A napra felhők tornyosulnak,
Nagy, szürke fellegek.
Mint sárkányszörnyek a mesében
Csatáznak, küzdenek.
Az alvilági félhomályban
Hasító károgással,
Borzalmat keltő gyászmenetként
Ezernyi varju szárnyal.

A nappalok mind rövidebbek,
Jön a tél csendesen,
Átokvert lélek, fagyos szélvész
Sír a kéményeken:
Ökör, szamár, ló összebujva
A széllel versenyt ordít,
Az ember búsan gondba mélyed
S a tűz mellé húzódik.

/Ford.: Dsida jenő/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5