Házunk vendégei hol maradnak,
A gólya-, a fecske-pár?
Megérezvén a tél fuvalmát,
Elmentek messze már:
Szálló darvak nyujtott csoportja
Eltünt a szemhatáron...
O, hány sóhajtás ment utánok,
O, mennyi édes álom!
Dértől fagyasztott barna réten
Nem zeng többé a dal,
Mély fájdalomtól sujtva hallgat
A sárguló avar.
Halkan zizegve hull a fáról
Levél, gally sorra...sorra...
Mintha egy lélek sok, csalódott,
Tünő ábrándja volna.
A napra felhők tornyosulnak,
Nagy, szürke fellegek.
Mint sárkányszörnyek a mesében
Csatáznak, küzdenek.
Az alvilági félhomályban
Hasító károgással,
Borzalmat keltő gyászmenetként
Ezernyi varju szárnyal.
A nappalok mind rövidebbek,
Jön a tél csendesen,
Átokvert lélek, fagyos szélvész
Sír a kéményeken:
Ökör, szamár, ló összebujva
A széllel versenyt ordít,
Az ember búsan gondba mélyed
S a tűz mellé húzódik.
/Ford.: Dsida jenő/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése