Heinrich Heine: A bús fiú

Ki e sápadt fiút látja,
szíve fájón elszorul:
kínja és szomorúsága
orcáján ül zordonul.

Jószívű szellők legyeznék
frissitőn a homlokát,
szívét oly nők kecsegtetnék,
kik egyébként mostohák.

Vad zajából városoknak
rengetegbe menekül.
Lombok ott vígan susognak,
víg madársereg fütyül.

Ám elnémul ott a dallam,
sírnak fák és levelek,
mihelyt a bús ifjú lassan
az erdőhöz közeleg.
/Ford.: Jékely Zoltán/