Katona József: Kérdés

Sírbeli csend a nyúgalom rám nézve.
Tetézve
tölt bé az Örök átka felettem,
hogy lettem.
Végsiralmimat zokogó lantom
zöld hantom
mellett keseregve letúrja itt
húrjait.
Véremben könnyimtöl elolt szének
csendének
hideg közepette lángol a vad
nem szavad.
Homályos szemem függesztvén lombra
egy dombra
dölve hallgatom csak, mint dunnyog
a szúnyog.
Sír a berek, lankadt sziszergéssel
nem kés el
az esthajnal könnyeit hullatni,
siratni.
Fásult létemben mártír a lélek,
hogy élek,
csak a könny mutatja e sikamon
arcámon.
Ah! ha magad mondod halandónak,
állj szónak:
hol az az Isten ki engem eként
nem teként???