Kiss József: Betegen

Vigyetek ki a hunyó napsugárra,
Fektessetek arccal napnyugot felé,
Lássam, mint gyúl ki a fenyvesek árnya,
Mielőtt az éjjel végképp elnyelé.

Ne higyjétek, hogy félek tán az éjtől,
Ó de a napot - azt úgy szeretem!
Kivettem részem bőven a sötétből
És sugár csak alig jutott nekem!

Azok a távol, kékellő hegyormok...
A fogas bércek... ah, ott szép lehet!
Egy titkos vágy mindig távolba vonzott,
Váltig készültem, hogy majd elmegyek.

Sőt egész éltem nem is volt egyéb tán:
Egy nagy készülődés - és semmi több!
És ismeretlen partok délibábján
Most hamarabb mint hittem, kikötök.

Thalatta! Légy üdvöz, kietlen semmi!
Hullámid moraja már fülembe csap.
Nem az bánt engem, hogy menni kell, menni -
Az fáj csak, hogy dalom is csonkán marad.