Robert Browning: Epilógus

Csöndes éjfelen, ha száll az álom éjén
Oldva képzelet, s visz az
Emlék, merre - balga hit: halál rabja -
Rejtezik, ki szeretett, a akit szerettél!
- Megsiratsz?

Hogy szerettél, hogy szerettek - s hogy csalódsz most!
Hát mikor volt dolgom a
Renyhe, gyenge, gyáva, kába söpredékkel?
Hát sirámjukat locsogtam -én, ki voltam
- Kicsoda?

Az, aki hátra nem fordult, csak ment előre,
Nem félt felhőt - fényt remélt,
Nem hihette, jó bukott bár, hogy a rossz győz,
Tudta: hullton kelve, vészt kiküzdve - álmunk
- Ébredés.

Nem! Zsibongó délben hallja munka napján
Láthatatlanod: vivát!
Küldd: "Előre - arccal? háttal? - végtelenbe!"
"Tűrj és merj!" - mondd: - "Törj magasra - mint
emitt is
- Odaát!"

/Ford.: Geher István/