I
Ág ez, amelyre madárka
Ült, hitegetve szegénykét,
Majd a facsúcs fele szállva
Már oda rakta a fészkét.
Ó, milyen égi reményt élt
Át e kis ág, hogy a víg-dalu hátha
Őt veszi, őt köti fészke falába!
II
Szív ez, amelyre hitetve
Űzte szeszély a királynőt,
Bár kutatott: kire lenne
Vágya-palástja legillőbb.
Ó, milyen égi reményt szőtt-
Font ez a szív, hogy a szép kiszemelte,
S őt viszi, őt köti már szerelembe!
/Ford.: Tellér Gyula/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése