Robert Browning: Nők és rózsák

I

Álmom egy rózsafa. Ül
Három virág rajt: legbelül
Szívem melyiknek örül?

II

Körbe-körbe, mint könnyű hó száll
Förgetegben, őrködve kószál
A régen eltűnt nőknek árnya,
Mind kőbe vésve, versbe zárva.
Majd a friss és víg nők lebegnek,
Élők, szeretők és szeretettek.
Legvégül leng a hajadonnép,
Szépség-rügy. Mind egy ritmuson lép,
Kering saját virága körül.

III

Szép rózsa itt a vég,
Szirmod sápad, kiég,
Kerül a méhe rég.

IV

Hajoljatok le, kicsiny vagyok,
Antik korból dicső alakok!
Hogy tudnálak hevítni, kötni,
Tört szívem lábatokhoz lökni?
Ó birtokló és birtokolt!
Tört keblek, hol rég szív dobolt
Még egyszer vágyból, versből, kéjből
Végsőt innátok!...Nem! le és föl
Száll mind saját virága körül.

V

Szép rózsa, friss, remek,
Kelyhed bíbor-szegett,
Szívén nektár remeg!

VI

Mint szobor-harmat, mint a méhe,
Ha jácint beszippantja mélyre -
Így temetném magam be, lángban,
Egy merülésben oltani vágyam!
Szembe szem és ajkon ajak!
Szorítsatok, hol az öv szakad,
Vessétek lelkemre kéjek láncát!
Körém, körém! - Nem, mind régi táncát
Járja saját virága körül.

VII

Szép rózsa, nincs tövised,
Bimbód születetlen kisded,
Hajnalfény, tiszta, friss kedv!

VIII

Szárnyat a tisztának, hüvösnek!
Messzi a közelin erőt vesz.
Nyíl a rózsa, nézőt sem áhít,
Ott nő, hol húsunk porba mállik.
Mi lesz, ha újra zárul a kör?
Új kecs, új szépség tündököl.
Évát vések, szobrásza, ennen
Képemre, mint az Úr - Jaj! tovalebben
S száll mind saját virága körül.

/Ford.: Tótfalusi István/