Emlékeit a kedves arcnak
utolszor még becézgetem.
Ábrándjaim magasba csapnak,
és csüggedt gyönyörbe lohadnak,
tűnődtetőn szerelmeden.
Időnk vad, csörtető futása!
Minden halálra tipratott -
ha felidézlek is: hiába,
te öltöztél síri homályba,
és kedvesed, az is halott.
Fogadd hát, hajdani szerelmem,
búcsúmat, a keserveset,
mint özvegy hitves, oly esetten,
barát, ki megölel, ha szemben
meglát, börtön felé menet.
/Ford.: Kormos István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése