Victor Hugo: Az agg naponta

Az agg naponta mind mélyebb magányban ébred:
minden nap egy kicsit öregebb és fehérebb.
E rossz hurok, e földi lét,
lassan-lassan lehull, a lélek elszakítja,
mint rab s komor madár, ha szárnyát szállni nyitja,
s eltépi egy-egy kötelét.

Ó vén, kit a nagy éj homálya elborít már,
halj meg, hisz hangod is, erőd is elhagy immár,
szemed tükrén szűk lett s kopott
a távol - sorsod ez, sorsa mindannyiunknak,
mint este láthatod, hogy sorra mind kihunynak
egymás után az ablakok.

/Ford.: Szegzárdy-Csengery József/