Erdélyi József: Kisnyul

Serdülő koromban lucernát kaszáltam,
S a lucerna közt egy kisnyulat találtam.
Akkora volt még csak fülestül-farkastul,
Mindenestül, mint az öklöm, az a kisnyúl.
Hogyha meg nem mozdul, talán meg se látom,
Azt hiszem, hogy göröngy s egy ujjal sem bántom:
Ha megfutamodik, tán utol sem érem,
Vagy a lucernában elbúvik előlem.
De mikor kezemet rá akartam vetni,
Azt a pillanatot nem tudom feledni,
Szembefordult velem az oktalan cseppség,
Mint valami velem egyenlő ellenség.
Tüsszentett rám egyet, ugrott is előre…
Mit tagadjam: biz én megijedtem tőle.
De ki is nevettem magamat ám rögtön.
Tán meg akar enni, óriást a pöttön!...
Megfogtam azonnal. Gondoltam, majd otthon
Nevelem az árvát, édes tejjel tartom.
Hozzá is kötöttem egy lucernaszálhoz,
Hogy el ne szökhessen s láttam a munkához.
Vissza-visszanéztem. Ártatlan kis állat:
Nem tud elszakítni egy lucernaszálat…
Ha macskánk még aznap meg nem ette volna,
Ez a történet is tovább tartott volna.