Baumbach: Lacrimae Christi

A régi jó időkben
Egy sváb hegedüs élt,
A ki szép dolgokat tudott,
És nem egy víg mesét.

Frigyessel elhagyá honát,
S követve a királyt,
Sok tájt bejárt s mindig megállt
A hol csak bort talált.

Bejárta szép Itáliát,
S midőn Nápolyhoz ért,
Oly bort kapott, mit nem ivott
Míg a mióta élt.

Betelni nem tudott vele,
S a söntésnél beszólt:
„Mondd meg nekem, jó emberem,
Hogy hívják ezt a bort?

Ezt csak az ég adhatta mint
Legjobb ajándokát,
Agg csontomon, mint egykoron,
Ifjúi láng fut át.”

A pincze vastag mestere
Igy válaszol neki:
„Lacrimae Christi a neve
- Az Úrnak könnyei!”

E szóra szomorú leszen
A jámbor idegen,
A karczos jut eszébe, mely
Hazájában terem.

Imára fogja két kezét,
Az égre föltekint.
„Jőjj sváb hazámba oh Uram
Ha sírni fogsz megint!”

/Ford.: Pataj Sándor/