Bíró András: Hogyan, miképpen

Ha festő lennék
elővenném a legdrágább selymű vásznamat,
szivárványszín lenne a festék
és ami szin csak a
földön akad,
az mind te lennél ezen a vásznon:
szeretet, jóság, dac és oly erő,
mely csak tebenned él és senki másban,
senkihez sem hasonlítható.

Ha szobrász lennék
elővenném carrarai márványtömbömet
s minden porcikád abba lehelném,
belésóhajtva
mosolyod,
a kacagásod, hangod, mindened
e drága kőben benne magasodna
s aki csak látná, tudná:
ez te vagy!

Festő és szobrász.
Egyik sem vagyok. Dadogva szólok
s bámullak csupán.
És el nem érlek, föl nem érek hozzád,
loholok csak az
árnyékod után.
Színek és anyag! Minden elfolyik,
akár az órák, percek és napok.
Hogyan és miképpen formáljalak meg hát?
Talán a síron túl, - ha
meghalok.