Guillaume Apollinaire: Loreley

 

Élt Bacharachban egykoron egy szőke szép
boszorka
A férfiak epedve mind meghaltak érte sorba

 

Pörbe idézteté s alighogy látta volt
Nagy szépsége előtt a püspök meghajolt

 

A szemed csupa drágakő gyönyörű Loreley
Miféle mágustól ered varázslatod felelj

 

Az életet meguntam a szemem átkozott
Püspök ki belenézett az mind elkárhozott

 

A szemem lánggal csillogó nem holmi drágakővel
A lángra csak a lángra a férfibűvölővel

 

A lángjaidban égek gyönyörű Loreley
Megbűvöltél most téged már más itéljen el

 

Püspök te nevetsz könyörögj értem inkább a
Szűznek
Hogy Isten védje lelkedet adj engem át a tűznek

 

Kedvesem itthagyott már elment messzire
A halált szeretem s nem vágyom semmire

 

Szivem ugy fáj ugy fáj mióta nincs velem
Hogy elment szivem is gonosz lett hirtelen

 

Rábízta őt a püspök úr három lovas lándzsás
vitézre
Az őrült nőt e három a klastromig kisérje

 

Szemed remeg bolondos Loreley menj tehát
Fekete és fehér lesz kolostori ruhád

 

És úgy mentek tovább az úton mind a négyen
Könyörgött nékik Loreley szeme mint csillagfény
az égen

 

A sziklafalra  föl hadd másszak lovagok
Hadd lássam egyszer még amint a kastélyom
ragyog

 

A tükröm hadd legyen megint a folyam árja
Aztán megyek az özvegyek szüzek kolostorába

 

A szélben odafönt kibomló haja szállt
Loreley Loreley három lovag kiált

 

A Rajnán odalent egy csónakot az ár hoz
Szeretőm benne ül meglátott hív magához

 

Szivem megédesül lent szeretőm suhan
Előrehajlik és a Rajnába zuhan

 

Mert látta a szép Loreleyt a folyó habjain
A haja mint a nap ragyog a szeme Rajna-szín

 

/Ford.: Vas István/