Ivan Goran Kovacsics: Tavaszi szerelem

Hallod-e, drága, sírnak a gerlék,
gerlice búg a bokrok alatt,
látod-e, lassan úsznak a felhők,
mint galambraj, tiszta csapat.

Drága, szaladjunk, vár a hegyoldal,
nézd: virág-ár kebledig ér,
zöldel a fű, repülünk fel a dombra
fellegek égi tája felé.

Égi magasba szárnyal a vágyunk,
fölfele vonja szivünk örömét
a messzeség, hordozza az álmunk

s mint a fehér felhőket, az ég
egybe-ölel – halkan tovaszállunk
fénybe, sugárba – s elnyel a kék.

/Ford.: Kerényi Grácia/