Jászay-Horváth Elemér: Magányos János karácsonya

Amikor mindenki örül
S fényt harmatoznak az Egek,
Diszes karácsonyfa körül
Ülnek gyermekek, öregek:
Mikor világos lesz az éj is,
Gazdaggá válik a szegény is:
Ki az, ki búsan, egymagában
Áll csillagtalan éjszakában,
Minden közösségből kizárva?

Magányos János, a kis árva,
Kinek nincs édesanyja, apja,
E kerek földön senkije.
Kenyerét kegyelemből kapja
S irgalomból kell élnie:
Egyedül jár-kel a szentestén,
Kopott kabátka ócska testén,
Nincs, csak egy vedlett falova.

Őt nem hivták meg sehova.
Rakott asztalhoz nem ültették,
Gyertyát sem gyujtottak neki…

Rég föld alatt, akik szerették:
Megy hát a temetőbe ki,
Megy árkon által, bokron által,
Kis falovával, bánatával.
Az ünneplő falu mögötte,
Előtte havas végtelen.
Szél tépázta, tüske böködte.

Hanem a magas égbe’ fenn
A kis Jézuska látta őt,
Az elhagyottat, szenvedőt,
A szomorut, nyomoruságost,
A kis árvát, Magányos Jánost,
És megesett a szive rajta.
Ezüstös sipját megfuvatta,
Legszebbik angyalát hivatta
S elküldte hozzá, hogy fölhozza.

Keserves nagy az útnak hossza,
Mellyel a kisember vesződik
A falutól a temetőig.
S ahogy meg árkon-bokron átal,
Kis falovával, bánatával:
Im egyszerre szárnysuhogást hall,
Csillagfényt lát könnyes szeme:
Betakarják arany palásttal.

Szól, száll mennyei szép zene,
Ölelik kedves angyalok -
S János fölsóhajt: - Meghalok…

-Nem halt meg, csak az égbe ment.
Karácsonyfa állt odafent,
Mellette édesanyja, apja,
Fölötte a jó Jézus áll.
Élte jutalmát tőle kapja:
Lesz belőle angyalhuszár,
Falova paripává válik,
Minden búbánata elszáll itt.
Befogadja az égi város.

A megváltásnak éjjelén,
Mikor gazdag lesz a szegény:
Igy ért haza Magányos János…