Számomra ismeretlen szerző: Éjféli mise

1848 decemberét irtuk. Csikorgó hideg tél volt. Néma csend mindenütt: csak a varjak károgása hallatszik, melybe időnként belehasit az éhes farkasok hátborzongató üvöltése. Az utat vesztett vándor erősebben szoritja magához kis gyermekét s lehelletével melengeti szinte csonttá fagyott kis arcocskáját.

-          Édesanyám – szólalt meg a karján levő kis leány – soká tart még az utunk? Hiszen ma este karácsony szent estéje van, miért kell nekünk ilyen időben bolyonganunk, mint a házból kivert kutyának? Hol van édesapám? Miért nincs velünk?

Mint egy-egy pörölyütés, ugy estek a kis lány szavai az édesanya szivére. Pár hete hirül hozták neki, hogy férjét, aki Bem tábornok tisztje volt, elfogták és halálraitélték az osztrákok. Nem volt nyugta. Kis gyermekét magához véve utnak indult, hogy felkeresse s ha tudja, megmentse férjét. Közben eltévesztette az utat s most nem tudta, hogy merre tartson. Emlékezett ugyan, hogy ezen a környéken kell lennie a falunak, melynek papja az urának jó barátja volt s ugy gondolta, hogy eljut odáig: a kis lányt nála hagyja és ő majd tovább megy: urát megmenteni.

Nem tudott gyermekének mit válaszolni, szó nélkül magához szoritotta, betakargatta s könnyes szemekkel megindult a végtelen hómezőn. Közben egészen besötétedett. De ő csak ment előre, ajkai imára nyiltak és egy forró könyörgést küldött fel az Egek Urához.

És hallga…mintha a szél harangzugást hozna most feléje. Feszülten figyelt…nem csalódott, mert mind tisztábban és tisztábban hallotta zugni a harangokat. 

 

Nemsokára kibontakoztak előtte a falu házainak sötét körvonalai, s a falu szélén álló templom, ahonnan mind erősebben és erősebben hangzott a harangszó…Éjféli misére mentek az emberek.

Még egy pár lépés és bezuhant a templom ajtaján. Elhomályosodó szemei előtt megjelent a pap, amint misézett: zugott az orgona s a hivek ajkán szent zsolozsmák szálltak az ég felé.

Mikor felnyitotta szemeit, a paplak barátságos, meleg szobájában találta magát. Kis lánya kezeit csókolgatta s örömujjongó hangon kiáltotta: - Édesanyám! miért nem mondtad, hogy édesapánk itt vár minket? Nézd csak, édesanyám! Még karácsonyfát is hozott a Jézuska, itt van édesapám…nézd, itt van melletted…

A meggyötört édesanya örömujjongó arcát férje felé forditotta, aki ujját szája elé tartva, kérte hallgatásra…és egyszerre négy boldog embernek zugott fel a hangja:

„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek!”