Johannes R. Becher: Ciprus-éj

 

Lámpákkal átszőtt ciprus-éj. A lélek
kilobban, és kínok közt alszik el.
Úgy lesz-e, csillaga álmom egének,
hogy elhagyott hazámba érkezel?

 

Túl sok a tér valósága erőmnek.
Süllyedek, eltünök, nyomtalanul.
Az örök szférák fölöttünk kihűlnek.
Görcsben a tenyér szívre szorul.

 

Honnét eredsz? Szél-kavarta kupacból.
Véres mennydörgés dönt rád éjszakát
Anya és fia – vigyáznak míg alszol,
s az új nap zenével virrad ki rád.

 

Mindketten erdők mélyéből szakadtunk.
Mocsár s láp lett kettőnk haja s szeme.
Homlokunk: barázdák. Pipacs: az arcunk.
A domb-ajkon zeng s ég Isten neve.

 

Vadul szerettünk. Szerettek-e minket?
Rázendítettünk. Harsant. S este szállt.
Szempilla-holdad váltsa meg szivünket!
Zengje túl dalod a leső halált!

 

/Ford.: Bernáth István/