Juana de Ibarbarou: Találkozás

Gyógyító illatú kamilla.

Aranyló s hószínű kamilla,
mit őrzenek paraszti nagyanyák.

Lepi a dombok gyöngéd hajlatát,
az árkok nedvesébe lábal,
fut a cikcakkos úton által,
tanyaházak körül lakik,
s megtölti érdes illatával
a nap hónapjait.

Ma az úton elért e szag.

Nyesett tamarindus közében,
mint egy kutya ugrott elébem,
mely boldogan körülszalad.

Egészséges, keserű íz,
mely a torkot karcolja bár,
olyan jóságos, mint akár
a víz.

Arcom megint a csepp virágra hajtom,
a nyájas, régi illat elborít ma.
Sárga, kerek szíve körül
pörög, pörög hótiszta szirma.

És megvilágosul bennem a tenger
álsága. Én szeretem a mezőt,
mint itt, Amerikában minden ember:
nem tengerészvér – tágas szerelemmel
zúgó parasztvér ad nekünk erőt.

A szirt, a völgy, a dzsungel és a pampa,
vad fennsík s alföld, melynek zöld füvén
tehén legelget s vágtat a bölény,
drágább nekünk, mint a víz birodalma.

Hazajövet a szélben beleheltem
a Cerro Largo sűrű illatárját,
a visszahódítás öröme járt át,
s tiszta csokor fehérlett a kezemben.

/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/