Lévai Sándor: Oh fáj beszélni…

Oh fáj beszélni hűtlenségről
Mig lázban égnek ajkaink,
Ne szálljon kétely szép egünkre,
Hova fényt kéj sugára hint.

Ölelj át reszkető kezekkel
Szelid, mosolygó, szép virág.
S kaczagj, míg éltető sugarát
Szerelmem napja hinti rád.

Ne hajts az álnok hitszegőkre,
Fáj látniuk boldogságodat:
Titkold szerelmed: erdők mélyén
Ibolya szebben nyíl, fakad.

A nagy világ szived’ nem érti,
Bár könnyed csordult annyiszor!
Részvét helyett, csak gúnyt fizethet,
Vagy lelketlenűl eltipor.

Nem érnek ők rá boldogítni,
S más boldogsága fáj nekik,
Ha himporát durván letőrlik,
A tört virágot elvetik.

Legyen szerelmünk tiszta napfény,
Ragyogva milliók felett,
Élvezze fényét jó s az álnok,
És bánja meg, hogy vétkezett.

Te higyj, szeress, és rejtsd magadba,
Nem boldogít más kivűlem,
Szerelmedet csak szivem érzi,
Pihenve áldott sziveden.