Lévai Sándor: Messze szép hazámtól…

Messze szép hazámtól, távol tengerparton,
Fejemet fáradtan két kezembe hajtom.

Elmerűlve nézek a zengő habokba,
Lábaimmal játszik kékes szinű fodra.

Forró könnyűimet szélnek könnyű szárnya
Idegenbe dobja, enyelegve, játszva.

Elnézem a délre vonuló sok darvat,
Kérdem:hová? merre? De rám egy se hallgat!

Fölöttem a vészek jós sirálya szálldos:
Oh, ha megmutatná utam’ szép hazámhoz!

Tenger felszinéről lomha felhők kelnek,
Utjok arra viszen, messze szép keletnek.

Oh, ha arra mentek, álljatok meg, kérlek,
Hadd üzenjek az én édes jó szülémnek.

Mondjátok meg neki, hogyha arra szálltok,
Nem látok én többé rezgő délibábot.

Szomoru fogságom egy helyhez tart kötve,
Szomoru fogságban leszek én örökre.

Napjaim és éjim könnyek között folynak,
Azt sem tudom, mire virrad fel a holnap.

Messze szép hazámtól, távol tengerparton,
Fejemet fáradtan két kezemre hajtom.

Szép keletről mintha vándorfelleg jönne,
Mintha benne volna édes anyám könnye.