A veréb
vette észre először az udvar közepén felállított póznát.
- Mi lehet az? - csodálkoztak a madarak.
- Hogy nem fa, az biztos - mondta a feketerigó. - Nincsenek ágai.
- Nem is villanyoszlop - mondta a seregély. - Nincsenek rajta drótok.
- Ez alighanem a harkálynak a karácsonyi ajándéka - szólt a vörösbegy. - Azért kapta, hogy legyen mibe lyukat vájnia.
- Micsoda butaság! - gondolta a többi madár. - Miért éppen a harkály kapna karácsonyi ajándékot az emberektől? A többiek talán nem szórakoztatják őket ugyanúgy? Még énekelnek is nekik. Karácsonykor minden ember kap ajándékot, akkor a madarak közül miért csak a harkály kapna?
Mind összegyűltek az udvaron, hogy felcsipegessék a morzsákat. Ez elég veszélyes volt, mivel a macska folyton ott ólálkodott a bokrok alatt.
- Oszolj! - harsant fel a seregély hangja, ahogy felbukkant a macska a közeli hortenziabokorban. Mind nagyon féltek a sárgán villogó szemektől és a veszélyes karmoktól.
- Nem túl kellemes itt, ebben a kertben - állapította meg a pinty. - Rágondolni is rossz, mi lesz tavasszal, amikor kikelnek a fiókáink. Ők nem tudnak olyan gyorsan elrepülni, mint mi.
Másnap, karácsony reggelén dermesztő hideg volt. A feketerigó dideregve ült egy kopasz faágon. Egyszer csak felkiáltott: - Nézzétek a póznát!
A madarak mind odagyűltek. Kíváncsian nézték, mi történt. Egy négyszögletes asztalka állt a pózna tetején, felette pedig tető. Az asztallapon mintha valami ennivalóféle lett volna.
Először a vörösbegy merészkedett a közelébe.
- Gyertek ti is! Gyertek ide! - füttyentett a többieknek. - Ez itt mind eleség.
A madáretetőben - mert az a fedeles kis asztal madáretető volt -, gazdag lakoma várta őket. Volt ott szalonnabőr, dió, száraz kenyér és egy tál napraforgó is. Az etető szélén különféle csemegék lógtak: két kis hálóban amerikai mogyoró és még egy fél kókuszdió is.
- Ez a mi karácsonyi ajándékunk - csiripelte a veréb.
- Ide még a macska sem tud felmászni - szólt megkönnyebbülten a pinty.
A vörösbegy a háziak ablakára szállt, és hálásan dalolta: "Köszönjük! Köszönjük! Boldog ünnepeket!"
/Ford.: Oláh János/
- Mi lehet az? - csodálkoztak a madarak.
- Hogy nem fa, az biztos - mondta a feketerigó. - Nincsenek ágai.
- Nem is villanyoszlop - mondta a seregély. - Nincsenek rajta drótok.
- Ez alighanem a harkálynak a karácsonyi ajándéka - szólt a vörösbegy. - Azért kapta, hogy legyen mibe lyukat vájnia.
- Micsoda butaság! - gondolta a többi madár. - Miért éppen a harkály kapna karácsonyi ajándékot az emberektől? A többiek talán nem szórakoztatják őket ugyanúgy? Még énekelnek is nekik. Karácsonykor minden ember kap ajándékot, akkor a madarak közül miért csak a harkály kapna?
Mind összegyűltek az udvaron, hogy felcsipegessék a morzsákat. Ez elég veszélyes volt, mivel a macska folyton ott ólálkodott a bokrok alatt.
- Oszolj! - harsant fel a seregély hangja, ahogy felbukkant a macska a közeli hortenziabokorban. Mind nagyon féltek a sárgán villogó szemektől és a veszélyes karmoktól.
- Nem túl kellemes itt, ebben a kertben - állapította meg a pinty. - Rágondolni is rossz, mi lesz tavasszal, amikor kikelnek a fiókáink. Ők nem tudnak olyan gyorsan elrepülni, mint mi.
Másnap, karácsony reggelén dermesztő hideg volt. A feketerigó dideregve ült egy kopasz faágon. Egyszer csak felkiáltott: - Nézzétek a póznát!
A madarak mind odagyűltek. Kíváncsian nézték, mi történt. Egy négyszögletes asztalka állt a pózna tetején, felette pedig tető. Az asztallapon mintha valami ennivalóféle lett volna.
Először a vörösbegy merészkedett a közelébe.
- Gyertek ti is! Gyertek ide! - füttyentett a többieknek. - Ez itt mind eleség.
A madáretetőben - mert az a fedeles kis asztal madáretető volt -, gazdag lakoma várta őket. Volt ott szalonnabőr, dió, száraz kenyér és egy tál napraforgó is. Az etető szélén különféle csemegék lógtak: két kis hálóban amerikai mogyoró és még egy fél kókuszdió is.
- Ez a mi karácsonyi ajándékunk - csiripelte a veréb.
- Ide még a macska sem tud felmászni - szólt megkönnyebbülten a pinty.
A vörösbegy a háziak ablakára szállt, és hálásan dalolta: "Köszönjük! Köszönjük! Boldog ünnepeket!"
/Ford.: Oláh János/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése