Linda Jennings: A vörösbegy éneke

 

Karácsony reggelre nagyon nagy hó esett. Anya szelíden odaszólt Dávidnak:

- Menj ki kérlek, és söpörd el a kerti utat. Különben nem tud bejönni a nagymama. Pedig azt ígérte, eljön a karácsonyi ebédre.

Dávidnak nem tetszett a dolog. Épp akkor bontotta ki az ajándékcsomagját. Új számítógépet kapott. Nagyon szeretett volna játszani vele.

- Pont most? - kérdezte.

- Gondolj a nagymamára, milyen nehezen tudna átlábalni ezen a nagy havon - mondta apa. - Elesik, és eltörik a lába.

Dávid fölvette régi, kopott zöld pulóverét és bakancsát. Fogott egy nagy söprűt és kezdte eltakarítani a havat az útról. Szép kis karácsony, gondolta. Mint akármelyik hétköznap. Az embernek nem szabadna karácsonykor is dolgoznia.

Kis vörösbegy röppent a közeli gallyra. Dávid szomorúan emelte rá a szemét.

- Te se lennél boldog - mondta - , ha idekint kéne az utat söpörnöd ahelyett, hogy a kényelmes, meleg szobában várhatnád a karácsonyi ebédet.

De hiszen, gondolkodott el Dávid, a vörösbegy sose ül a kényelmes, meleg szobában. Mindig idekint van.

A kis vörösbegy ekkor hirtelen énekelni kezdett. És milyen csodálatosan! Igazi karácsonyi éneket. Dávid egészen földerült. Ha ennek a kis vörösbegynek a fagyos ágakon ilyen jó kedve van, én miért szomorkodjam?

Szinte kedvet kapott a munkához. Szép, tiszta ösvényt söpört az ajtóig. Egészen kimelegedett. Bement a házba. A munka után sokkal jobban esett neki a karácsonyi pihenés.

/Ford.: Oláh János/
/Forrás: "Tél csengői csengenek"/