Pálosi Éva: A jószivü hóvirág

Az ibolya ott lent a sötét földben nagyon elunta magát. Hogyne unta volna, hiszen már olyan régen volt az, hogy Ősz anyó álomba ringatta. Rázott rá jó meleg takarót is, a fák sárga-piros leveleit. De azóta az ibolya jól kialudta magát és így kezdett sóhajtozni.

-      Én Istenem, jó Istenem, de unom már ezt a telet, én Istenem, jó Istenem, csak jönne már a kikelet.

Meghallotta ezt a keserves sóhajtozást a hóvirág és így felelt:

-      Annyit mondok, jobban nálam, nem unhatod te sem pajtás. Ám hiába panaszkodunk, nem használ itt a sóhajtás. Tél apó míg el nem unja, abba nem hagyja a táncot, hiába a könyörgésed, hiába a sóhajtásod.

Felzokogott erre a gyöngyvirág: - Telve illattal minden gyökérszálom, ha tovább kell várni, én azt ki nem állom.

Meghallotta a nefelejts ezt a keserves panaszkodást és igy szólt:

-      Türelem, türelem, aranyvirágot terem!

De a kis türelmetlenek nem akartak várni. Csak zúgolódtak tovább, hogy így meg úgy, de ők nem bírják ki a hó alatt, a föld mélyében. Elhatározták, hogy kimegy közülük valaki a földszinére szerencsét próbálni.

El is indult a gyöngyvirág, de amint kidugta az orrocskáját, rémülten húzta vissza:

-      Juj, de hideg van odakint, havasak amott a dombok. Aki kibírja, menjen ki, én inkább itt bent kucorgok – mondta fázósan.

De az ibolya csak nem nyughatott, felkeltette szomszédját, az öreg kikericset.

-      Te még bírod, kedves szomszéd, nem untad el még a telet? Mondok egyet, bújjunk mi ki, hozzuk el a kikeletet!

Az öreg, bölcs kikerics hallani sem akart a könnyelműségről.

-      Hová gondolsz, te csacsi? Nem bújok én innen ki, Szél úrfi szívtelen, megfagyasztana hirtelen!

Elment az ibolya sorba a többi virághoz, de bár valamennyi türelmetlen volt, egy sem akart kibújni.

Mit volt mit tenni, bele kellett az ibolyának is nyugodnia abba, hogy meg kell várni, míg eltávozik Tél apó. A virágok meg vártak, vártak, Tél apó meg nem is gondolt arra, ebben az évben, hogy átadja uralmát a tavasznak.

Nagy volt a szomorúság a virágok között. A rózsa hajlott derékkal esengte a tavaszt, a gyöngyvirág bánatában mind elhullatta gyöngyös virágait, az ibolya türelmetlenségében ott a föld alatt kezdte ontani illatát, a gólyahír aranya mind barnává vált a sok könnytől, amit hullajtott.

A kis hóvirág úgy érezte, nem bírja tovább nézni kis testvérei bánatát. Egy éjjel gondolt egy nagyot és elhatározta, hogy kimegy a föld fölé, hogy elkergesse a telet.

Nagyon hideg volt odakünn és bizony kellett magát biztatnia, hogy el ne fogyjon a mersze. Így biztatgatta magát:

-      Jujj, de hideg a világ, bújj ki mégis hóvirág! Kergesd csak el a telet, jöjjön már a kikelet!

Hamar kidugta az orrocskáját, bár a szívtelen Szél úrfi nem kímélte, hanem jó pirosra csípte, de ő nem ijedt meg, hanem bátran törtetett kifelé a hó alól. Meglátta az Északi szél, odaszólt Tél apónak:

-      Lám, ez a kis szemtelen, csak kibújt hirtelen!

Felelt Tél apó:

-      Csípd az orrát, csípd neki, míg csak vissza nem viszi!

Azt mondja erre a hóvirág:

-      Hát csak várjad, lesheted, amíg én visszamegyek!

Csípi a Szél úrfi, csípi teljes erővel, de a hóvirág csak nem megy vissza. Fázott ugyan az orrocskája, de a szívét meg melegítette a szeretet, amit kis testvérei iránt érzett, nem akarta, hogy ott senyvedjenek a föld mélyében. A szeretet úgy melegítette, hogy nem fagyott meg, hiába próbált meg mindent a galád Szél úrfi. Egyszerre csak belefáradt a szél is ebbe a játékba. Nem csoda, hisz egész télen más egyebet sem tett, csak fújt. Odaszólt Tél apónak:

-      Édes gazdám, fáradt vagyok, nem bírom tovább a táncot. Gyerünk haza, jöjjön a tavasz, folytassa ő a mulatságot!

Hát amint meghallotta ezt a hóvirág, elkezdte lóbálni kis csengettyűvirágát és rákezdett a tavaszi dalra:

-      Tél apó aludni ment, mondjunk néki jó éjszakát. Északi szél is véle ment, hogy kipihenje jól magát. Elvitték a hideget, csúf havas fergeteget. Süt a nap jó melegen, jaj de vígan csengetem: Elkergettem a telet. Megjött a szép kikelet…

Mikor a kis testvérei ott a föld alatt meghallották ezt a víg éneket, hamar kibújtak a jó meleg tavaszi napra és elkezdtek levelet, virágot hajtani. Lett erre öröm a földön és mindenik virág, a bátor kis hóvirág dicséretét zengte.