Gárdonyi Géza: A kutya meg a nyúl

Valamikor réges-régen,
A világnak kezdetén.
Minden állat békességben
Éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
Mint a kutya, meg a nyúl!

Erdőn, mezőn együtt jártak,
Együtt éltek, együtt háltak:
Megosztották, amit fogtak,
Szóval összebarátkoztak.

Egyszer, hogy a tél beállott,
És a földre sok hó szállott,
Azt mondja a füles nyúl:
- Rakjunk tüzet, kutya úr!
- Rakjunk tüzet, aki lelke:
Ne reszkessünk a hidegbe’.

Nosza hamar gallyat szednek,
Tüzet raknak, melegszenek,
Melengetik bundájukat,
Átalfázott irhájukat.

Hej, de jó a meleg télen,
A havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl,
- Játszadozzunk most már, kutya úr!
- Mit játszunk? – Tán lakodalmat?
- Jól van, játszunk lakodalmat:
Cincogjunk meg brummogjunk,
Ugrándozzunk, táncoljunk.

Azzal felszökken a nyúl,
Szembe vele kutya úr,
Ugrándoznak, bokáznak,
Keringélnek, cicáznak,
S hogy a táncot szebben járják,
Egymást vigan átugrálják.

Hogyan, hogysem, mi történik!
Az állatok igy beszélik:
Ahogy ottan ugrándoznak,
Nevetgélnek, bolondoznak,
Meglökte a kutyát a nyúl,
S a tűzbe ugrott a kutya úr.

-Vaú – üvöltött a kutya!
Mit csináltál te buta!

S hogy igy rája kurjantott,
A farkába kaffantott.

A nyúl, uccu, vesd el magad!
Farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
Leégett a papucsa!

Azóta csepp a nyúl farka,
S meztelen a kutya talpa,
A azóta van, hogy a nyúl
Mindig búvik és lapul,
Mert a kutya, ha teheti,
Mindig, mindig megkergeti.