Számomra ismeretlen szerző: Brekeke vitézi tette

Békanyálas nádas tóban
Mondhatom, nem volt valóban
Nagyobb úr, mint Brekeke
Pufók bátya gyermeke.

Vitéz kecskebéka volt ő,
Nemzetségében a legelső,
Barnapettyes, vartyogó,
Jól ugró s nem totyogó.

Még úszó sem volt jobb nála,
Elbujhat sás zsombikjába
A legfürgébb vén csibor,
Ha Brekeke lubickol.

Ezért volt oly nagyra véle,
Nádas tónak ifja, véne.
Dicsőségét zengte mind,
Víz alatt s a sásba kint.

És egy holdas nyári estén,
Küldöttséggel felkeresvén,
Üdvözölték Brekekét
S vajdájukká megtették.

Fűpalástot adtak rája,
Sásbuzogányt a markába.
Fejére a koronát
Halpénzből csigák fonták.

Ez időnek elteltével
Ember nem birt Brekekével,
Csak henyélt az iszapon
S hortyogott a hév napon.

Hát egyszer csak – szörnyü eset
Réce néne rájuk lesett,
Hatalmasat hápogott
S Brekekére rárontott.

Brekeke a hápogásra
Szökött volna vizbe, sásba,
De jaj, minden késő volt,
Lába récecsőrben volt.

Historiák majd megirják,
Hogy csatájuk miként vivták
Réce néni s Brekeke,
Békák hőse, remeke.

Én csak annyit mondok itt el,
Meg is történt, kérlek hidd el:
Vajdánk buzogányt kapott
S récecsőrre rácsapott.

Elzsibbadt a réce csőre,
Békaláb kihullt belőle,
S magát vitéz Brekeke
Zsupsz! a vizbe vetette.

Réce néne már hiába
Dugta le fejét utána,
Brekeke úr messze volt
S büszke szóval kuruttyolt.

Ő volt a legelső béka
Pufók uram ivadéka,
A récén nyert csatát
Ilyet senki nem pipált.