R. M. Rilke: Ima az őrültekért és fegyencekért

Ti, akiktől a lét
hatalmas arca lágyan
elmúlt: kezét
a szabad éjszakában

egy talán most létező
imára kulcsolja és
érzi, hogy néktek nehéz
teher az Idő.

Már puhán hajatok
becézi csak az emlék:
mindent szétszórtatok
ti nemrég.

Ó, hulljon csönd a szóra,
ha szívetek már vénül,
anya se legyen végül,
ki tudna róla.

Ágak közé felszállott
a hold s az égre tart -
és mintha ti laknátok,
olyan kihalt.

/Ford.: Szabó Ede/