R. M. Rilke: Tavaszi szél

Sors jön e széllel: ó, hadd jöjjön el:
e vak, nyomakvó szükségszerűségben
hadd izzunk fel – hadd érjen ily közel.
(Légy csöndben, meg ne moccanj: el ne vétsen.)
Ó, a sorsunk jön el ebben a szélben.

Ez a szél valahonnét, névtelen
dolgok terhének imbolygása éppen,
minket hoz át a tengeren.

…Bár hozna. Hazahozna. (Nyugtalan
egek hullámlanak bennünk.) De ezzel
az új széllel a sors megint csak egyszer
elzúg fejünk fölött hatalmasan.

/Ford.: Tandori Dezső/