Reményik Sándor: Jön…

Magányos út, november, éjszaka,
Koromsötét.
Valaki jön mögöttem,
Súlyosan jön:
Hallom léptei döngő ütemét.
Eremben lassan hűlni kezd a vér, -
De nem sietek, már nem sietek,
Tudom: hogy úgyis mindjárt utolér.

Lehajtom a fejem.
Ez már nem félelem.
Ez már az Ámen halk mozdulata:
Az irgalmatlan léptű idegen
Hadd jöjjön hát. -
Oltson el minden kis-ablaknyi fényt,
Csalóka fényt, -
Tegye teljessé ezt az éjszakát.

Jön.
Nagy, mérföldnyelő léptekkel halad.
Most, itt, itt lesz a nagy találkozás,
Ahol megálltam.
E haldokló lámpavilág alatt.

Most! – Elment.
Elment, és szóba sem állott velem,
Csak megnézett a kalapja alól.
Akár az élet, és a szerelem.